Heroes of Light klánoldala

Hamarosan elkészül a Heroes of Light klán rendszeresen frissülő weboldala!

Ezzel az oldallal az a célom, hogy megértessem a jelenlegi tankolási mechanizmust, elsősorban palákkal, de más tankoknak is hasznos lehet. Egy példát követően először röviden ismertetem a dolgok kiszámításának elméleti (matematikai) hátterét, megemlítem az általános esetek bonyolultságát, majd visszatérek a protpala esetére, végül megmutatom, nálunk mi a helyzet.

 

Elméleti kitérő (fontos a lényegi rész megértése):

Példa:

Vegyünk egy druidatankot 50% állandó dodge-dzsal. Statisztikailag 10 ütésből 5 fogja eltalálni. Tegyük fel, hogy két új item elvitelével állandó dodge-a 60% lesz, ekkor 10-ből 4 ütés találja el. Az avatatlan ember azt mondja,kevesebbet kap be, 10%-kal. A hozzá értő megkérdezi, mihez képest?

A kérdés jogos, ugyanis a semmihez képest 10%-kal, magához képest 20%-kal kap kevesebb sebzést. (Számolás: +dodge/(1-eddigi dodge))

45%-kal 18%, 33%-kal 15%, 20%-kal 12,5% lenne a javulás, 60%-nál már 25%, 70%-nál 33,3% (d(x)=1000/(100-x), x a dodge %-ban).

Jól látható, hogy minél nagyobb dodgeunk volt, annál többet javul. 3.2-ben a Blizzard éppen ezért bevezette a diminishing returns jelenségét az avoidance statokon is. Innentől ezek az értékek nem a semmihez képest adják a statot, hanem magunkhoz képest.

Matematikai modellek:

Minden kaszthoz és szerepkörhöz rendelhetünk a statjaink függvényében bizonyos mutatóinkat megadó bonyolult függvényeket. Ha bizonyos feltételeknek megfelelően helyettesítünk be kényszerfeltételeket ((például caster dps ruháján haste crit és spell power súlyozott összege, vagy dual wieldes meleenél ap, crit, hit súlyozott összege, healernél manaregen haste és spell poweré vagy akár tanknál dodge, parry és block rating súlyozott összege)), deriválásokkal (szélsőértékkereséssel) megkaphatjuk, hogy miből mennyi az ideális a legjobb teljesítményhez.

Hogyan kell súlyozni a kényszerfeltételben levő statokat? Először rögzítünk egy stat állapotot, aztán egyesével minimálisat növelve rajtuk írjuk be a függvénybe. A minimális állapotok különbségét deriváltként felfogva (körülbelül folytonos az állapot) differenciálegyenletet kapunk, ezt megoldva a megfelelő deriváltakból megkapjuk melyik stat mennyivel jobb a másikál.

 

Innentől lesz érdekes:

Ha eljutottál eddig az olvasásban, felteheted a kérdést: Miért írkálok mindenféle matekről, ha képletet nem is írtam fel?

Mert a képletek nagyon bonyolultak az átlagolás miatt, akár bossról bossra is változhatnak. Például: becsüljük meg, hogy a feral vagy balance druid dolgai mikor proccolnak, mondjuk meg cement sámi windfuryját vagy demo lock molten core-ját, resto druid critjét, rugó missjét vagy prot warri proccait, vagy pl black magic vagy trinketek proccjait.

Ne törd rajtuk a fejed, van, amit én sem tudnék felírni. Néhány karakter viszont kilóg a sorból, náluk könnyen felírható minden, ilyen a protpala is. Dodge, parry, block value, hp, armor, fight hossza és boss teljes redukált (ap nélküli) ütése alapján kiszámolható, mennyi dmg-et fogok kapni.

Jelölés: d - dodge, p - parry, b - block value, h - hp, a - armor, ü - boss ütése, t - fight hossza, n - ütések száma. A fight hosszából kiszámolható az ütések száma, n=t/2,4. Mivel a protpala block cap, minden ütést legalább blockol. A boss teljes redukált ütéséből, armorból, hp-ból, block value-ből és a talentből adódó 15% dmg csökkentésből kiszámolható az ütések sebzése: Ü=ü*(1-a/(a+16635)*0,85-b. Ha a boss a hp-nk 65%-a és block value-nk összegénél nagyobbat üt, az ardent defender 30%-át is hozzá kell venni: Ü=0,65*hp+(ü*(1-a/(a+16635)*0,85-b-hp*0,65)*0,7-b*0,3. A blockolt ütések száma: N=n*(102,4-5-5,6-p-d). Innen a bekapott sebzés: dmg=N*Ü, bekapott dps=N*Ü/t. (Ü-re a képlet attól függ, hogy kell-e az ardent defender csökkentése vagy sem.)

Az ardent nélküli képlet egyszerűen használható, ha kell az ardent, egyszerűen számolhatunk úgy is, hogy ü-t osztjuk 1,15-tel, de erre nagyon ritkán van szükség.

Ha figyelmesen követted a képleteket, felmerülhet a kérdés, melyik dodge-ot vagy parry-t kell használni?

 

Lényeg:

A szerveren nem megy a diminishing returns, így a karakterlapon kiírtat. Ennek a következménye, hogy jóval egyszerűbb alakot vesznek fel a deriváltak (az eredetiben emeletes törtek lennének és négyzetes tagok is lennének). A bekapott sebzést bármely meleező boss esetén az armorral és passzív avoidance statokkal csökkenthetjük, ezt követi a block value. Ha pedig valami főleg spellekkel sebez, elég tisztán staminára menni.



Weblap látogatottság számláló:

Mai: 6
Tegnapi: 9
Heti: 47
Havi: 339
Össz.: 196 698

Látogatottság növelés
Oldal: Protpala haladó
Heroes of Light klánoldala - © 2008 - 2024 - graphia.hupont.hu

A HuPont.hu jelszava az, hogy itt a honlapkészítés ingyen van! Honlapkészítés Ingyen

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »